Tagadja bűnösségét az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén a három vádlott nem ismerte be bűnösségét, ezért azt tárgyalni fogja a bíróság.
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén a három vádlott nem ismerte be bűnösségét, ezért azt tárgyalni fogja a bíróság.
A tárgyaláson csak az ítélethirdetés volt nyilvános, az indoklás zárt ülésen hangzik el.
A feljelentő szerint az Igazságügyi Minisztérium lemondott államtitkárát le kellett volna tartóztatni, és mivel ez nem történt meg, az ügyészek hivatali visszaélést követtek el. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szerint a panasz nem volt jogos.
A független képviselő az Országos Roma Önkormányzattól kiszivárgott felvételekkel froclizza a Miniszterelnökséget vezető minisztert.
Hét végrehajtói pályázat eredményében lehet benne a kezük, de állítólag egy oktatási cégtől is kaptak volna egy rakás pénzt, és úgy tűnik, azon is ügyködhettek, hogy zsíros pályázati pénzeket szerezzenek egy kamugyanús “vízüzemű motor” révén. Völner Pálnál jó 83 millió, de Schadl Györgynél több mint 800 millió forintnyi vesztegetési pénz landolhatott.
Giovanni Angelo Becciu bíboros volt, de egy másik ügy miatt már tavaly lemondott tisztségeiről, köztük pápaválasztó jogáról is.
A bíróság szerint védett adatokról is szó lesz az ülésen. Az LMP-s képviselőt hivatali visszaéléssel vádolják.
Nem a hatóságok elnéző hozzáállása, hanem Mészáros Lőrinc cégének "technológiai fegyelmezetlensége" volt a probléma, de már ezt is kiküszöbölték – áll a nyomozást megszüntető határozatban.
Pénteken tartották az előkészítő ülést az LMP-s politikus ügyében. Hivatali visszaéléssel vádolják.
Az LMP képviselője ellen tavaly emeltek vádat. Jövő pénteken áll bíróság elé.
Az izraeli miniszterelnök ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt emeltek vádat.
A politikus ellen már jövő héten vádat emelhetnek, az ügyvédje szerint abszurd a vád.
Hivatali visszaélés gyanújával nyomozás indult Demeter Márta ellen, kikérték a mentelmi jogát.
Hivatali visszaélés miatt emeltek vádat a volt rendőrtiszt ellen.
A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.
Két nyomozásról, illetve azok egyesítéséről számolt be a legfőbb ügyész egy képviselői kérdésre válaszolva.
Csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt vonják felelősségre az izraeli kormányfőt.
Már augusztus 1-jén megindult a nyomozás hivatali visszaélés miatt.